2016. június 27., hétfő

Második fejezet

- Na és milyen volt a napod? - kérdeztem mosolyogva Emmát a mobilomba motyogva, miközben a hátamra fordultam. Kétségtelen, remekül elvoltam az ágyamban heverészve.
- Hosszú - sóhajtotta. - Egész rendben van a suli, az osztályban is tök közvetlen volt mindenki. Fura volt, mármint érted, alsóban rajtad kivül nem nagyon voltak barátaim, de hozzá tudnák szokni - mondta nevetgélve. Egyetértően bólogattam. 
- Elhiszem - jegyeztem meg vigyorogva. - És maga a suli milyen? A gólyatábor kihagyásával volt valami?
- Igen, ugyebár nem mentem, a kezdete után egy nappal jöttünk haza külföldről - emlékeztetett elszontyolodva. - Sajnálom, mert rajtam és egy másik lányon kívül mindenki ott volt, és érted, már mindenki ismerte a másikat, csak én nem, és tök fura volt. De amúgy nem szólta meg senki, csak... érted.
- A lényeg, hogy túlélted.
- Igen, ez igaz - kuncogott. - Na megyek, a szobatársam nemsoká megjön. Szia!
Még el sem köszöntem, már ki is nyomta a vonalat. Azt említette, hogy nem szeretné, ha a kollégiumban a szobatársa azt látná, hogy nulla-huszonnégyben a telefonján kommunikál, így amikor csak lehet, elkerüli ezeket az alkalmakat, amikor csak lehet. Amikor meg nem, nos... akkor a szülők állnak a háttérben.

Másnap reggel megint gyanúsan korán kelten fel, de rá kellett jönnöm, hogy suliidőben egyszerűen csak ilyen vagyok - idő előtt kidob az ágy. Kár, hogy nem mindig működik, tavaly rendszeresen elkéstem a nulladik órákról.
És ahogy az ablakomat szerettem volna kinyitni, észrevettem, hogy a szomszédban a szám duplázódott. Az udvaron a már ismerős férfi épp a kocsiba szállt be, míg egy tinédzser srác - bűn rossz szemem van, a korát meg sem mertem tippelni - kint kosarazott a beállón lévő palánknál.
Klassz, ha holnap is kinézek, akkor már hárman lesznek, vagy mi?

***

A terembe beérve próbáltam magammal kezdeni valami értelmeset. Mivel mindenki tudja, hogy az első héten nincs az égvilágon semmi, mára nem is hozott senki többet egy füzetnél, amibe mindenki annyit jegyzetel, amennyit szükséges: tehát semmit. Csak a formalitás kedvéért tesszük. (Ez legalább olyan, mint év végén bevinni a sulitáskát. Nem használjuk, de azért mégis ott van - legalábbis az esetek többségében.)
Nyolc óra előtt jártunk pár perccel, amikor letelepedtem Hédi mellé, elővettem a füzetem és egy tollat, és csendes várakozásba kezdtem. A lány kicsit idegesnek tűnt, így próbáltam szóra bírni.
- Öhm... és eddig milyennek gondolod a sulit?
Nem tudom, lélekben mennyire segített rajta a kérdés, és a tény, hogy nem ignorálja az egyetlen ember, akivel eddig beszélt a suliból, de próbáltam csinálni valamit, hogy ne érezze magát kellemetlenül.
- Eddig jó, tetszik - bólintott idegesen, miközben a lábát rázva. Na, ez rám is átragadt, így már ketten "pattogtunk" a pad alatt. - Kivéve a Molnár tanárnő-teóriát.
Felnevettem, és bólogatni kezdtem. Teljesen egyet értettem vele.
- Jogos, a nő már első látásra is elég vészes - magyaráztam.
- El tudom képzelni - kuncogott.
- Na majd várd ki a találkozást! - kontráztam.
- Kezdek félni.
- Jobb félni, mint megijedni - vontam meg a vállam, majd nevetve fordultam az ajtó irányába, ahol épp az aznapi első óránkra érkezett a tanár. Drága jó Bálint Szonja tanárnő és az ő kedves, híres németórái.
Mivel a csoport felének német az első nyelve, azok most angolra mentek, mi pedig az angolosok maradtunk németen. Az osztályhoz valamennyi a-s is csatlakozott, akiknek szintén angol volt az első nyelvük. Így voltunk összesen tizennégyen.
Hálát adtam magamban, hogy A hét volt, és nem B, így elkerülhettük a nulladik tesit.
- Klasse Achtung! - De még így sem volt sokkal kellemesebb tanárnő német hangját hallgatni. Inkább a nulladik!
Odaintett egy random a-s fiúnak, aki jelentett. Mivel nem ismert minket, nem tudta a hiányzókat (hogy őszinte legyek, én sem tudtam volna a saját csoportomból megmondani a hiányzókat, így nem várt senki csodát), így azt kihagyta.
- Haladjunk! - intette helyére a fiút. - Osztály! Mára nem terveztem semmit különöset...
Itt mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott, kivéve engem. Hanna már ismertette Bálint Szonja tanárnő módszereit, nem dőlök be könnyen.
- Lediktálom az éves anyagot, felmérem a jelenlegi tudásotokat, és mára ennyi.
Néhány egyszerűbb, alapkérdéssel indított, ami kezdetben nem is volt nehéz. Még én is megértettem valamennyit, pedig én aztán javában híján voltam a német tudásnak.
Aztán, miután a gyors "szintfelmérővel" végeztünk, a tanárnő elmesélte mit tervez az idei tanévre. Tulajdonképpen az óra utolsó harminc perce egy motivációs beszéddel telt, miszerint a csoport mehet érettségire, elvárja a maximumot. Az óra végén Hédi és én vigyorogva tárgyaltuk ki, hogy mennyire pozitív órán vettünk részt, és a tanárnő igencsak szimpatikus.
- Úgy érzem, le fogok érettségizni németből - jelentettem ki naivan.
- Igen, ismerős. Az a pozitív energia, ami most bennem van... Hűha!
Egész magabiztosak voltunk magunkban, annyi fix.

És a kedd is hamar véget ért. A tanórák alatt az újak bemutatkoztak a tanárnak, néhányan névtáblát is kértek valamennyi diáktól, akik azonnal nekiálltak készségesen  a kártyák elkészítésének.
Az utolsó óra testnevelés volt, amin nem öltözött át senki, mondván "mi a jó égnek?". Nos, a feltevés jogos volt, hiszen nem csináltunk semmit.
- Sose fogom megérteni, miért kell bejönni az első hétre, annyira felesleges - jegyezte meg Tina, mikor tesin sorfalat álltunk. Én közte és Regina között álltam, akiről tulajdonképpen semmit nem tudtam a nevén kívül. Hédi három emberrel lejjebb állt, majdnem az utolsóként várta az utasításokat. Nincs mese, a lány rémesen alacsony.
Előttünk a fiúk álltak, ő még javában rendezkedtek, és próbálták eldönteni, hogy ki a magasabb. Végül is, érett egy társaság vagyunk.
Ez olyan tíz perces feladatnak bizonyult, ezek után a tanár úr bemutatkozott, és magunkra hagyott egy focilabdával és egy kosárlabdával. Azért megjegyezte, hogy esetleg van gumilabda, ha változatosságra vágynánk.
A fiúk fociztak, mi pedig a lányokkal bevonultunk a szertárba, ahol a matracokat és egyéb ülésre alkalmas eszközöket azonnal használatba vettünk.
- Az alsós tesitanárom is ilyen fantáziadús volt, reméltem, hogy itt más lesz a helyzet - dünnyögte Hédi.
- Ismerős - bólogatott egy lány a matrac másik végéről. - Nálunk annyi volt a különbség a mostani helyzettel szemben, hogy még labdát se adott.
Felnevettünk, és azonnal csevegni kezdtünk. Jó volt úgy társalogni velük, hogy akár lehet egy nagy közös lányklikk, bár ez elég naiv gondolatnak ígérkezett.
- Fú, ne haragudjatok, irtó béna vagyok, de Regi és Lara nevét tudom csak, és ez így kicsit kényelmetlen nekem...
Így Napsugár kérésére mindenki bemutatkozott, amit a szöszi lány hálásan köszönt meg. Szemmel láthatólag örült, amiért nem hurrogtuk le, bár szerintem ez mindenkinek nagy segítség volt, ha már a gólyatábor nem jöhetett össze.
Az óra végére már látni lehetett a kialakulni készülő csapatokat: Napsi, Regi és Lara együtt társalogtak, míg Mira - aki kérte, hogy szólítsuk Deminek -, Dorinával és az ikrekkel társalogtak, mi pedig Hédivel magunk voltunk, de igazándiból az Asztalos lányokkal csevegtünk az óra násodik részében. Demi és Dorina valószínűleg a későbbiekben ketten lesznek, az óra végére megtalálták a közös hangot.

Miután hazamentem, azonnal felléptem valamennyi tinédzser kedvenc internetes közösségi oldalára, ahol a vártnál jobb statisztikák fogadtak. Az osztály új lányai mind ismerősnek jelöltek, Tina, a netfüggő pedig egy bejegyzést is írt a tesiórán történtekről. A lányok már reagáltak rá, én is így tettem, és megkezdődött egy nagy beszélgetés az ominózus poszt alatt.
- Majális, mi az ég van veled? - rontott be Hanna. Kócos kontyát igazgatta, az arcán pedig egy hatalmas csíknyi csokis massza volt.
- Mi a fenét csinálsz? Az az arcodon...?
- Ja, anyuval sütünk - vonta meg a vállát. Azonnal felpattantam, és megkezdődött a verseny a konyháig kettőnk között. Mindketten csokiimádók vagyunk, ezek a harcok szinte életre-halálra folynak kettőnknél. Aki hamarabb ér a konyhába, megüti a jackpotot - és a másikat, aki épp kapálózik az édességért.
Így történt az, hogy a muffinkészítésre felkészült konyha nem azt kapta, amire várt. Már megint. Hanna és én nekiláttunk egy kisebb csatának, de végül hősiesen nyertem, a jutalmam pedig a maradék csoki lett. Hanna cserébe kapott rágót, ami nála olyan, mint a középkorban az állatok - a legkiválóbb fizetőeszköz.

Hat óra körül a család elment sétálni (fura Kaszta hagyomány), míg én a kalóriaégetés egy másabb formáját űztem: nekiláttam a muffinok elpusztításának. Végül is, a nasi tele van kalóriával, én pedig eltűntettem őket...
Mindenre van kiskapu!
Főleg Kaszta Maja világában, azt azért be kell vallani.
Miután bepakoltam, kiültem a házi elé az újabb megkezdett desszertemmel a kezemben, és felmértem a helyzetet; a szomszédság idén is nyugodt, az mellettünk fekvő ház új lakója remélhetőleg valami begyöpösödött férfi, egy unalmas gyerekkel a nyakán, és a családom nem válik újfent őrülté.
És akkor a kellemes gondolatmenetem félbeszakította a vihogó családom érkezése. Teli szájjal vigyorogtam rájuk, anya pedig elképedten bámult rám. Most mit mondjak? Mindig is tudta, hogy a lánya egy konyhamalac, és feldolgoz minden feleslegesnek minősített kaját.
- Nem erről volt szó! - nézett rám. Én meg, mint aki azt hitte, van kiút, gyorsan magamba nyomtam a sütit, és több minden történt abban a pillanatban. Anya feje vörössé vált, Hanna őrült módjára nekem rontott, azt hajtogatva, hogy "ő még nem evett belőle", a szomszéd srác, akit kosarazni láttam korábban, megint megjelent az udvaron kezében a labdájával.
- Egy elfogadható mentséget kérek!
- Kihűlt? - kérdeztem bűnbánó mosollyal, és szinte éreztem, hogy a fél muffin kilóg a számból. Igazán étvágygerjesztő látvány lehetett.
Így egy kisebb fennforgás alakult ki, amit a padról néztem. Oldalra fordulva megláttam a minket vizslató fiút. Látszólag ő is jót mulatott rajtunk. Nem csodálkozom, elég nevetségesen viselkedtünk. De most mit mondjak? A Kaszta családnál ilyen egy átlagos nap.


____________________________________


32 feliratkozó, majdnem 3000 megtekintés, és ennyi biztató komment mind itt, mind Facebookon? Nem vagytok ti túl csodásak? És az ennél is csodásabb tény, hogy vasárnap este, mikor írtam ezt a pár sort, még """csak""" 28 feliratkozó volt jelen az oldalon, ma délutánra pedig a szám a következő tízesre ugrott fel! Hihetetlen, hogy konkrétan FEJEZETENKÉNT 16-16 új feliratkozóval gazdagodott a #HÉTAG. Zseniálisak vagytok, köszönöm nektek. És... Mi a véleményetek a fejezetről? :)

12 megjegyzés:

  1. Szia (:
    Sikeresen felzárkóztam, szóval gondoltam írok is. :)
    Nagyon tetszik a történet, igazán különlegesnek gondolom, hogy végre nem a tipikus kilencedik-osztály-új-környezet-új-kiszemelt-az-első-napon sztoriról van szó. A rész pedig fantasztikus lett! (:
    Siess a következő résszel! <3
    xxx, Julie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Köszönöm, hogy írtál, örülök neki, és persze annak is, hogy megfogott a történet! :) Köszönöm, igyekszek a többivel. ;) <3
      Ölelés, Chloe

      Törlés
  2. Sziaa^^
    Nagyon jó lett, kíváncsi vagyok ki lehet a kosárlandás srác. Mikor lesz új rész?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága! :)
      Köszönöm, a srác kiléte pedig hamarosan kiderül, a következő fejezetben kicsit nagyobb szerepet is kap... ;)
      A következő fejezet nagyjából egy hét múlva jön, de igyekszem hamarabb kirakni. :)
      Ölelés, Chloe

      Törlés
  3. Elkepeszto voooolt���� nagyon varom a kovetkezo reszt, az egyik kedvenc gimis blogom��

    VálaszTörlés
  4. Juj, szia!

    Mindig akartam írni neked, de aztán teljesen kiment a fejemből (meg amúgy egy lusta dög vagyok), de hát jobb később, mint soha. :3
    Én mindig is azok közé tartoztam, akik szeretik a gimis sztorikat, mert mindegyik olyan könnyed, élvezet olvasni őket, és különösen jó, hogy azért ezeket a szituációkat az iskolával mindenki átéli, tehát könnyű azonosulni a szereplőkkel.
    Imádom a stílusod. Sodró, humoros (azon a részen például szakadtam, hogy aki előbb leér megüti a főnyereményt és a másikat, imádom az ilyen beszólásokat), és na, egyszerűen fantasztikusan írsz. Maja pedig egyelőre nagyon szimpatikus, pedig nagyon sokszor előtör a főszereplő-undorom, de egyelőre őt bírom, mert aki a muffint szereti, rossz ember nem lehet. :D
    Minden egyes leírt jelenet előhozta az én emlékeimet, minden párbeszéd annyira valóságos lett. Jól ábrázoltad mind a suliban kialakulni látszó klikkeket, mind a családi kapcsokatokat. Szóval csak így tovább a következőkben is.

    Maffia

    Ui.: Így, nyár elején egyetlen porcikám sem szeretne a suliról hallani, de azért ezt a sztorit elolvasom. Remélem, érzed, hogy ez azt jelenti, tényleg jó, amit csinálsz. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy végül írtál, nagyon jó volt a véleményed olvasni. :)
      Igen, ismerős, én is imádom ezeket a történeteket, élvezet olvasni mindegyiket, bár manapság nem sok ilyet találni. Én pedig gondoskodok az utánpótlásról... :D
      Nos, ezek a fajta szóvicceim már mondhatni legendásak, sajnos ezzel jár az úgynevezett humorom, megnyugtatlak, sok ilyesmi "poénban" lesz még része az olvasóknak. :D
      Maját igyekszem szerethetőre írni, általában a főszereplőt a legnehezebb összehozni nálam, de azt hiszem, vele eddig sikeres vagyok. Igyekszem nem unszimpatikussá teremteni. :)
      Köszönöm a kommented, abszolút feldobta a napom, jó volt olvasni a te véleményed is, és persze örülök, hogy így kiemelted az előnyöket. Igyekszem ezekre nagy figyelmet áldozni a jövőben! :) <3
      (Ami pedig a sulit illeti, kicsit tartottam tőle a nyitásnál, hogy éppen csak vége van a tanévnek, máris visszarántom ide az olvasókat, de ahogy látom, akkor ez jól jött össze. :D)
      Ölelés, Chloe

      Törlés